• email
  • facebook
  • linkedin
  • google+
  • pinteres
[Első lap] [Előző] [Következő] [Utolsó lap]

Kant és Putnam, Putnam és Kant

Budapest, 2004. ősz

Bevezetés

A címben található két (pontosabban négy) név illetve az és kötőszó a következő problémát próbálják megragadni: Vajon milyen kapcsolat van Kant és Puntam filozófiája között, milyen párhuzamok találhatók az általuk kifejtettekben? Hogyan olvassa Putnam Kantot, illetve hogyan olvasható a kanti észkritika felől Putnam?

Ha Putnam felől közelítjük a kérdést, első látásra nem tűnik különösebben problematikusnak. Putnam maga több helyen is elismeri, sőt elemzi kapcsolatát Kanttal. Mint rámutat, hetvenes évek végével kezdődő, a metafizikai realizmust elutasító korszakában egyre nagyobb jelentőségre tett szert számára Kant filozófiája, olyannyira, hogy (a kései Wittgenstein mellett) a saját útkeresését leginkább meghatározó gondolkodóvá vált. Ahogy egyik tanulmányában fogalmaz, a filozófia legtöbb problémája ma számára abban a formában nyer értelmet, ahogy az Kant számára is felmerült,1 s köteteit olvasva valóban úgy találjuk, Putnam számos tekintetben olyan metafizikai, ismeretelméleti koncepciót próbál megragadni, amelynek a felépítésére Kant is törekedett. Később azonban, éppen a már említett, az elkötelezettséget hangsúlyozó tanulmányában – amely jellemző módon aztán Nietzsche egy aforizmatikus meglátását használja gondolati vezérfonalként – azt állítja, a saját filozófiáját meghatározó legfontosabb 20. századi tapasztalat, a megfigyelő és a megfigyelt rendszer közötti szakadék tapasztalata Kant számára éppúgy elfogadhatatlan lenne, mint azon gondolkodók számára, akiket a metafizikai Realizmus (nagy R-rel) és az Isten tekintete utáni vágy vezérel, s akik ellen Putnam kritikája elsősorban irányul. Putnam kanti párhuzamokkal (sőt, talán gyökerekkel) rendelkező filozófiájának meghatározó tapasztalata ezek szerint tehát egy alapvetően „anti-kantiánus” belátás lenne.

Azt alábbiakban azt próbálom megvizsgálni, mik ennek az immár ellentmondásosnak tűnő filozófia elkötelezettségnek a részletei, amely így három kérdést is magában foglal. 1) Először is fontos lenne látnunk, mi az, amit Putnam Kant filozófiájából merít, illetve mi az, amit valóban maga tesz hozzá, adott esetben ellentmondásba is kerülve az észkritika egyes belátásaival. 2) Másodszor: meg kell találnunk azokat a pontokat, amelyeket ezen elképzelésekben Kant valóban elfogadhatatlannak találna vagy amelyek legalábbis ténylegesen gyengítik a kritikai filozófia építményét. 3) Harmadszor pedig felmerül a kérdés, ha Putnam belső, vagy pragmatikus realizmusa ténylegesen Kant filozófiájából, vagy abból is merítkezik, vajon mennyiben örökli annak problémáit, mennyiben kell maga is választ adjon a kanti metafizikát ért kihívásokra.

1 Putnam (1992) 3. o